Az új üveges Essence lakkok nem igazán lopták be magukat a szívembe. Egyrészt az áruk miatt, (igaz, hogy vannak ettől jóval drágább lakkok is, de a 350 Ft után nekem igenis nehezemre esik kiadni értük 500 Ft-ot), másrészt az új, szélesebb ecset miatt, harmadrészt pedig azért, mert kevésbé tartósak, mint a kis üveges elődjeik voltak. Eddig csak 2 árnyalatom volt az új fajtából, és nem is igazán terveztem többet venni belőlük, viszont amikor megláttam ezt a gyönyörű sellő színű lakkot (Essence 147 Miss Universe), úgy döntöttem, teszek még egy próbát. Már másodjára van (egyfolytában) a körmeimen és még mindig nem untam meg. Annyira különleges ez a feketés- zöldes- kékes szín, akárhányszor ránézek, mindig más színűnek mutatja magát.
Egy rétegben egyébként inkább feketének tűnik, először meg is ijedtem, hogy kell majd legalább 5 réteg a tökéletes fedéshez, de végül 2 vastagabb réteg elég volt belőle.
Mit szóltok ehhez a színhez? Ti is lecsaptatok rá? Mi a véleményetek az új üveges Essence lakkokról?
Őt kinéztem magamnak, olyan kis különleges ezekkel a kékes zöldes csillámokkal, szépséges :) Aztán lebeszéltem róla magam, (mindjárt) vége a télnek és nem kell nekem újabb sötét lakk. De ezt most meglátva.. ohh :)
VálaszTörlésÉn sem terveztem már sötét lakkot venni, de amikor megláttam ezt, úgy voltam vele, hogy úgy is lesz még tél. :D Szóval lesz alkalmam bőven használni. :D
TörlésNekem is megvan, de még nem teszteltem, megint inkább a színes lakkokért nyúlok, hátha meghozzák a tavaszt...
VálaszTörlés... hátha :)
TörlésEzt a körömlakkot én is kinéztem! :) Nagyon tetszik!
VálaszTörlésÉlőben egyébként ettől még sokkal szebb. A képeken inkább csak a kéknek tűnik, a valóságban viszont gyönyörű zöldes árnyalat is keveredik benne. :)
TörlésÉn is úgy voltam vele, mint Dii, vége a télnek, nem kell sötét lakk, de azt hiszem, ezt még beszerzem, mert nagyon tetszik! És utána már jöhetnek a pasztell színek :)
VálaszTörlésÍgy van... meg aztán úgy is lesz még tél. ;)
TörlésNagyon szép szín,tetszik a körömformád :)
VálaszTörlésÓóh, köszi, aranyos vagy. :) Beletellett pár hónapba mire meg tudtam őket növeszteni ilyenre, de minden egyes perc megérte. :D
Törlésnekem is meg van és oda vagyok érte. bár még nem kentem fel, de akárhányszor látom máson, repesek. minap a metrón is egy lánynak ilyennel volt kipingálva a körme, csak pislogtam. :D
VálaszTörlésNekem is van (jó pár) olyan lakkom, amit még nem próbáltam ki, csak üvegen keresztül gyönyörködöm bennük. :D
TörlésNagyon szép színe van! Én még nem festettem sötétre a körmeim talán soha, mert attól félek, hogy durva hatást kelt. Tervezem, hogy kipróbálom. Talán pont ezzel a lakkal :)
VálaszTörlésÉn is még csak most barátkozom a sötétebb lakkokkal. Van belőlük néhány darabom, de a legtöbbjüket eddig még utcára nem viseltem. :D Kezdésnek szerintem ez egy elég szép és különleges darab. :)
TörlésAhh ez tényleg nagyon szép!
VálaszTörlésUgye?! És élőben még ettől is szebb. :)
Törlés