2013. március 16., szombat

Napi köröm - Bádogember a szívkereskedésben


Biztosan emlékeztek, hogy nemrég hirdetett az Essence egy játékot, amelyben az Óz, a hatalmas című filmmel (történettel) kapcsolatosan kellett sminket vagy körmöt készíteni. Sajnos eszköz- és időhiány miatt a játékról lecsúsztam, de annyira tetszett az ötlet, hogy mindenképpen akartam valamit készíteni a témában. Szégyen- nem szégyen, de az eredeti sztorira már nem emlékeztem teljesen, ezért kutakodtam kicsit a neten, és találtam egy aranyos történetet ezzel kapcsolatban, ami ugyan nem az eredeti, de engem nagyon elgondolkodtatott. Nem szeretném most ide bemásolni az egészet, de ha van felesleges 5 percetek, itt elolvashatjátok (szerintem érdemes rászánni az időt). 

Röviden annyi a sztori lényege, hogy a Bádogember elmegy egy szívkereskedésbe, ahol a sok-sok különböző szív közül kiválasztja a leggyönyörűbb és legnagyobb rózsaszínű szívet, ami annyira tele van szeretettel és boldogsággal, hogy majd szét akar robbanni. Az eladó elmeséli, hogy milyen fantasztikus férfié volt az a szív, és, hogy olyan valakinek szeretné adni, aki valóban méltó hozzá, és megkérdezi a Bádogembertől, hogy érdemesnek érzi-e magát rá. A Bádogember pedig ezt válaszolja: "Nem ígérhetem, hogy a nyomába érek majd ennek az embernek, de azt fogadom, hogy minden gondolatommal és tettemmel azon leszek, hogy ezt helyet jobbá tegyem. Minden nap mosolyt küldök majd a világba és jókedvet, amely beindítja a Földet forgató vaskerekeket és remélhetőleg egy napon körbeér majd ez az üzenet a világban."

A mai manikűrt tehát ez alapján a történet alapján készítettem. Alapnak a MUA ezüst lakkját választottam, jelképezve ezzel magát a Bádogembert, a különböző színes glitterekkel (amiket egyszerűen egy átlátszó lakkba keverve vittem fel a körmeimre) pedig azt, ahogyan az új szív átjárja a Bádogember testét, megtölti azt élettel és szeretettel. 




Nektek, hogy tetszik? Milyen színt viseltek most a körmeiteken?

Címkék: , , , , ,

19 megjegyzés:

Időpont: 2013. március 16. 10:41 , Blogger dyna írta...

a történet is oly kedves, a lakkozás pedig igazán visszaadja a hangulatot, nagyon szép és egyedi lett! jó, h megírtad, h színtelen lakkba keverted, biztos megkérdeztem volna, h jesszus, egyesével raktad fel őket?! :D

nem lehetett kellemes a 40 órás áramszünet, mind a világítás, mind az elektronikus kütyük miatt. nagyon nem készültek fel erre a havazásra a hatóságok. :S

 
Időpont: 2013. március 16. 10:54 , Blogger Netti (Szütyő blog) írta...

Jajj ez csodaszépséges, nagyon ötletes, ügyes vagy :) Nekem nincsenek ilyen flitterjeim-glitterjeim, de muszáj beszereznem párat, mert ilyet én is akaroook :D

 
Időpont: 2013. március 16. 11:04 , Blogger Anett03 írta...

Gyönyörű...a történet is és a manikűröd is! :))

 
Időpont: 2013. március 16. 12:23 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

gyönyörű a lakkozás, a történet pedig aranyos. :)

 
Időpont: 2013. március 16. 12:47 , Blogger andicreative írta...

nagyon szép lett, a csillámok színei nagyon jól mutatnak együtt :)
1 kérdés: te mivel szoktad eltávolítani a csillámokat/glittereket? mert sima körömlakklemosóval elég sok ideig tart... köszi előre is a választ ^^

 
Időpont: 2013. március 16. 14:19 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

Wow, nagyon jól sikerült! :)

 
Időpont: 2013. március 16. 17:46 , Blogger Zitu írta...

Ez valami meseszép!!!:))

 
Időpont: 2013. március 16. 20:26 , Blogger Bogi Vrg írta...

Ez nagyon szép :-)

 
Időpont: 2013. március 17. 8:00 , Blogger Eleni írta...

Nagyon mutatós és szép lett. :) Tetszik:)

 
Időpont: 2013. március 18. 8:51 , Blogger Viki írta...

Köszi Dyna! :)

Nem panaszkodom a 40 óra miatt, mert nálunk csak víz meg áram nem volt, de legalább melegben voltunk meg volt mit enni, enni. Azoknak lehetett durva, akik 30 órára beragadtak a hóba, enni- innivaló nélkül. :/

 
Időpont: 2013. március 18. 8:53 , Blogger Viki írta...

Köszi Netti, aranyos vagy. :} A glittereket Ebayről rendeltem. Talán 12 különböző szín volt pár száz forint.

 
Időpont: 2013. március 18. 8:54 , Blogger Viki írta...

Köszönöm Anett, örülök, hogy mindkettő elnyerte a tetszésedet. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 8:54 , Blogger Viki írta...

Köszi Manna. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 8:59 , Blogger Viki írta...

Köszi Andi. :} Én úgy szoktam ezeket eltávolítani, hogy egy sûrûbb állagú (beszáradáshoz közeli) színtelen lakkból felviszek rá egy vastagabb réteget, várok egy keveset, majd egy vattapamacsot erősen rászorítva a körmömre, "lehúzom" róla a lakkot, és azzal együtt a glitterek is szépen lejönnek. ha elsőre nem jön le mind, többször meg szoktam ismételni, garantáltan hamarabb lejönnek így, mint sima lakklemosóval. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:00 , Blogger Viki írta...

Köszi :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:00 , Blogger Viki írta...

Köszönöm szépen Zitu :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:00 , Blogger Viki írta...

Köszi Bogi :}

 
Időpont: 2013. március 18. 9:01 , Blogger Viki írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik. :}

 
Időpont: 2013. március 18. 10:41 , Blogger Barta Veronika írta...

Hehej, ezt mókás lesz lemosni. :D
Am tök jó. *.*

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal