2013. március 16., szombat

Napi köröm - Bádogember a szívkereskedésben


Biztosan emlékeztek, hogy nemrég hirdetett az Essence egy játékot, amelyben az Óz, a hatalmas című filmmel (történettel) kapcsolatosan kellett sminket vagy körmöt készíteni. Sajnos eszköz- és időhiány miatt a játékról lecsúsztam, de annyira tetszett az ötlet, hogy mindenképpen akartam valamit készíteni a témában. Szégyen- nem szégyen, de az eredeti sztorira már nem emlékeztem teljesen, ezért kutakodtam kicsit a neten, és találtam egy aranyos történetet ezzel kapcsolatban, ami ugyan nem az eredeti, de engem nagyon elgondolkodtatott. Nem szeretném most ide bemásolni az egészet, de ha van felesleges 5 percetek, itt elolvashatjátok (szerintem érdemes rászánni az időt). 

Röviden annyi a sztori lényege, hogy a Bádogember elmegy egy szívkereskedésbe, ahol a sok-sok különböző szív közül kiválasztja a leggyönyörűbb és legnagyobb rózsaszínű szívet, ami annyira tele van szeretettel és boldogsággal, hogy majd szét akar robbanni. Az eladó elmeséli, hogy milyen fantasztikus férfié volt az a szív, és, hogy olyan valakinek szeretné adni, aki valóban méltó hozzá, és megkérdezi a Bádogembertől, hogy érdemesnek érzi-e magát rá. A Bádogember pedig ezt válaszolja: "Nem ígérhetem, hogy a nyomába érek majd ennek az embernek, de azt fogadom, hogy minden gondolatommal és tettemmel azon leszek, hogy ezt helyet jobbá tegyem. Minden nap mosolyt küldök majd a világba és jókedvet, amely beindítja a Földet forgató vaskerekeket és remélhetőleg egy napon körbeér majd ez az üzenet a világban."

A mai manikűrt tehát ez alapján a történet alapján készítettem. Alapnak a MUA ezüst lakkját választottam, jelképezve ezzel magát a Bádogembert, a különböző színes glitterekkel (amiket egyszerűen egy átlátszó lakkba keverve vittem fel a körmeimre) pedig azt, ahogyan az új szív átjárja a Bádogember testét, megtölti azt élettel és szeretettel. 




Nektek, hogy tetszik? Milyen színt viseltek most a körmeiteken?

19 megjegyzés:

  1. a történet is oly kedves, a lakkozás pedig igazán visszaadja a hangulatot, nagyon szép és egyedi lett! jó, h megírtad, h színtelen lakkba keverted, biztos megkérdeztem volna, h jesszus, egyesével raktad fel őket?! :D

    nem lehetett kellemes a 40 órás áramszünet, mind a világítás, mind az elektronikus kütyük miatt. nagyon nem készültek fel erre a havazásra a hatóságok. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dyna! :)

      Nem panaszkodom a 40 óra miatt, mert nálunk csak víz meg áram nem volt, de legalább melegben voltunk meg volt mit enni, enni. Azoknak lehetett durva, akik 30 órára beragadtak a hóba, enni- innivaló nélkül. :/

      Törlés
  2. Jajj ez csodaszépséges, nagyon ötletes, ügyes vagy :) Nekem nincsenek ilyen flitterjeim-glitterjeim, de muszáj beszereznem párat, mert ilyet én is akaroook :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Netti, aranyos vagy. :} A glittereket Ebayről rendeltem. Talán 12 különböző szín volt pár száz forint.

      Törlés
  3. Gyönyörű...a történet is és a manikűröd is! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anett, örülök, hogy mindkettő elnyerte a tetszésedet. :}

      Törlés
  4. gyönyörű a lakkozás, a történet pedig aranyos. :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon szép lett, a csillámok színei nagyon jól mutatnak együtt :)
    1 kérdés: te mivel szoktad eltávolítani a csillámokat/glittereket? mert sima körömlakklemosóval elég sok ideig tart... köszi előre is a választ ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Andi. :} Én úgy szoktam ezeket eltávolítani, hogy egy sûrûbb állagú (beszáradáshoz közeli) színtelen lakkból felviszek rá egy vastagabb réteget, várok egy keveset, majd egy vattapamacsot erősen rászorítva a körmömre, "lehúzom" róla a lakkot, és azzal együtt a glitterek is szépen lejönnek. ha elsőre nem jön le mind, többször meg szoktam ismételni, garantáltan hamarabb lejönnek így, mint sima lakklemosóval. :}

      Törlés
  6. Nagyon mutatós és szép lett. :) Tetszik:)

    VálaszTörlés
  7. Hehej, ezt mókás lesz lemosni. :D
    Am tök jó. *.*

    VálaszTörlés