2013. március 31., vasárnap

Hasonmások - #4.

Ismét elérkezett a hasonmások ideje. A mai adag elé nehézkesen gyűlt össze, mert egyszerűen sehol nem találtam olyan darabokat, amiket érdemes lett volna bemutatnom. Több márka webshopját is végigböngésztem, mire nagy nehezen sikerült kiválasztanom 5 terméket. Ami azt illeti, elég széles a skála, hiszen van itt Berska, PULL&BEAR, H&M és MANGO is. 


1. Halálfejes póló
Habár alapjában véve a halálfejes dolgokkal nem igazán vagyok kibékülve, ez a póló egyből belopta magát a szívembe. Az Ebay-esen már elég régóta gondolkodom, hogy megrendeljem- e, és most már egyre inkább az igen felé hajlok. A Bershka pólóját egy picit túlárazottnak tartom, és szerintem a mintája sem olyan szép, mint az Ebay-es verziónak. 


2. Fémbetétes cap toe balerina
Az igazat megvallva mindkét cipőt nagyon drágának tartom, nem valószínű  hogy egy balerina cipőért kiadnék 10 ezer forintot, de ha valaki éppen ilyen stílusú cipőt keres, és elgondolkodott a MANGO verzióján, annak talán jól jöhet egy olcsóbb alternatíva. Persze itt a név mellett a minőséget is meg kell fizetni, hiszen - már ha lehet hinni a leírásnak - a MANGO balerinája bőrből készült, az Ebay-es verzió pedig csak műbőrből. 


3. Baseball dzseki
Nem tudom, hogy Ti emlékeztek-e rá, de néhány éve hatalmas őrület volt a baseball dzsekik körül és szinte minden üzlet dugig volt velük. Aztán, mint ahogyan a legtöbb szezonális dolog,  ez is hamar lecsengett, és mindenki szépen elfelejtette, de úgy látszik, lassan megint kezd visszanyomulni az üzletekbe; a PULL&BEAR-ben már meg is lehet vásárolni közel 9 ezer forintért. Persze az Ebay-en is találni rengeteg változatot női és férfi baseball dzsekikből, nekem most sikerült rátalálnom egy közel hasonlóra, nagyjából fele annyiért. Nektek egyébként  hogy tetszenek ezek a dzsekik? Szívesen viselnétek valamelyiket?


4. Baglyos nyaklánc
A baglyos kiegészítőkre ugyan az elmondató, mint a baseball dzsekire, hiszen belőlük aztán tényleg Dunát lehetett volna rekeszteni pár szezonnal korábban. Én akkor semmilyen baglyos dolgot nem szereztem be, de ez a jobb oldali Ebay-es már egy ideje birizgálja a fantáziámat. Szerintem sokkal szebb, mint amiket korábban lehetett kapni, és az ára is jóval barátibb. Az Ebay-es verzióhoz hasonlót lehet most kapni egyébként a PULL&BEAR-ben is, nagyjából 6-szor annyiért. 


5. Csipkeruha
Akik már régebb óta olvasnak, azok tudják, hogy a blézerek és a táskák mellett a csipkés dolgokkal lehet csak igazán engem megvenni kilóra. :D Az üzletekben általában elég borsos áron kínálják őket, éppen ezért folyamatosan bújom az Ebay-t, hátha rátalálok egy-egy különlegesebb darabra. Nemrégiben sikerült rábukkannom erre az elegáns miniruhára, amihez nagyon hasonlót lehet most kapni a H&M-ben, közel duplájáért. Én mindkettőért teljesen odáig vagyok, és ha az árat nem nézném, nem is igazán tudnék választani közülük. És Ti?


Mit szóltok az eheti válogatáshoz? Van köztük olyan, amit már korábban kinéztetek magatoknak?  Vagy esetleg amelyiket már meg is vettétek?


Címkék: , , , , , ,

16 megjegyzés:

Időpont: 2013. március 31. 11:55 , Blogger Monika írta...

Imádom ezeket a posztokat :) egyébként a baseball dzsekit nem tudom eldönteni, de ha szeretnék, akkor tuti az e-bay-es lenne, nemcsak, hogy olcsóbb, de sokkal csinosabbnak tűnik :)

 
Időpont: 2013. március 31. 12:14 , Blogger Viktória (shake it up) írta...

ÚÚÚ a halálfejes póló kell!!! :D :D :D

 
Időpont: 2013. március 31. 12:47 , Blogger Bikira írta...

captoe balerinát lehet kapni az ázsia centerben és a nyugati aluljáróban is, max 3000-ért :) én sem adnék ki soha egy tízest egy balerinára..
(roni)

 
Időpont: 2013. március 31. 18:49 , Blogger Gabica írta...

engem a halálfejes felsők annyira taszítanak :S lehet túl morbidnak tartom vagy horrorisztikusnak :D
az ebayes csipkeruha sokkal csinosabbnak tűnik, én azt venném meg :)

 
Időpont: 2013. március 31. 21:02 , Blogger JinglingApricot írta...

Huh, hát ez nem semmi! Nem csak hogy olcsóbbak, de még jobban is néznek ki az ebay-es cuccok! :) Az a bagoly tök cuki, meg a csipkés ruha is nagyon tetszik. :)

 
Időpont: 2013. április 1. 1:02 , Blogger Unknown írta...

szerintem az e-bay-es halálfejes felső sokkal jobban néz ki, mint a 4x annyiba kerülő Bershkás :)

xx, Csengi. Act Like You blog

 
Időpont: 2013. április 1. 22:28 , Blogger Nóra írta...

az ebayesek nekem most is jobban tetszenek:))

 
Időpont: 2013. április 2. 15:10 , Blogger Viki írta...

Én magamon nem tudom elképzelni a baseball dzsekit, de amúgy nekem is az ebayes tetszik jobban. :D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:10 , Blogger Viki írta...

Hát akkor hajrá! :D:D:D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:12 , Blogger Viki írta...

Hát igen, ilyen szempontból a budapestiek előnyben vannak... nálunk vidéken sajnos se Ázsia center, se nyugati aluljáró. :/ :D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:13 , Blogger Viki írta...

A legtöbb halálfejes cuccal még nekem sem sikerült megbarátkoznom, de ez, hogy ilyen kis színes, nem olyan durva szerintem. :D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:15 , Blogger Viki írta...

Na látod... csak nehogy Téged is beszippantson, mert akkor már nincs megállás. :D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:15 , Blogger Viki írta...

Nekem is sokkal jobban tetszik az ebayes. :D

 
Időpont: 2013. április 2. 15:23 , Blogger Viki írta...

Igen, ezzel én is így vagyok. :}

 
Időpont: 2013. április 2. 23:23 , Blogger Zsanett írta...

úristeen dejó hogy most töltöttem fel a paypalom. Köszi Viki ♥ :)

 
Időpont: 2013. április 4. 18:07 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy találtál kedvedre valót a mai adagban. :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal