2013. február 17., vasárnap

Hasonmások #1.

Nagyjából 5-6 éve hallottam először az Ebayről (a P.S.: I love you című filmben), és azóta függővé váltam. Mostanában nem vásárolok ugyan túl gyakran, de ritkán telik el úgy nap, hogy ne keresgélnék rajta. Mindig van egy kattanásom, amikor éppen az ékszerekre, ruhákra, táskákra vagy éppen sminkcuccokra vagyok ráállva. A böngészések során nagyon sok high street- és luxusmárka hasonmására találtam rá. Ezek nem replikák, nem szerepel rajtuk márkajelzés, nem ugyan úgy néznek ki, csupán nagyon hasonlóak, és jóval olcsóbbak, mint bolti társaik. Rengeteg ilyen dolog van már elmentve a watch list-emre, és úgy gondoltam, időnként megmutatok belőle Nektek néhányat, hátha tudok vele segíteni, hogy hol találjátok meg egy-egy hőn áhított darab hasonló, de olcsóbb változatát.


1. Statement gyöngy nyaklánc

Én személy szerint eddig nem szerettem a gyöngy nyakláncokat, mert mindig Bree Van De Kamp jutott róluk eszembe, de ezek olyan fiatalos darabok, hogy én is szívesen viselném őket. A Zara változat szerintem egy picit nagyra sikeredett, az Ebay-es verzió jóval kisebb, de még így is látványos. 


2. Statement köves nyaklánc

Jöjjön még egy Zara nyaklánc hasonmás. Itt a színekben és a gyöngyökben azért már több eltérés van, de a forma és a stílus hasonló. A Zara változata szerintem valamivel elegánsabb, azt akár egy fekete alkalmi ruhával is simán el tudnám képzelni, az Ebay-es pedig kicsit indiánosabb beütésű, azt inkább hétköznapokra viselném egy basic toppal vagy pólóval.


3. Halálfejes sál

Mostanában elég divatosnak számítanak a halálfejes kiegészítők, és most a Zara is előjött egy ilyen mintájú sállal. Az Ebay persze már dugig van a hasonló kiegészítőkkel, de nekem még nem igazán sikerült megbarátkoznom velük.


4. Hobo táska

Mivel imádom a táskákat, ez sem maradhat ki a sorból. Itt már egy jóval magasabb kategóriából választottam hasonmásokat. Nyilván össze sem hasonlítható a két darab sem anyagban, sem kidolgozásban, de az alap koncepció mégis hasonló. A Givenchy Large Antigona Duffel-je több, mint 2000 dollárt kóstál, az Ebay-es verzió pedig közel 10x kevesebbet. Földi halandóknak szerintem egész jó alternatíva.


5. Mintás tavaszi kabát

A high street márkák között a H&M tavaszi kollekciójában is helyet kaptak a különböző színes, mintás ruhadarabok. Ezek közül én most ezt a különleges, festett hatású kabátot választottam, hasonmásként pedig egy élénk színű virágmintásat az Ebay-ről (nekem úgy rémlik, mintha korábban lett volna egy ehhez egészen hasonló a H&M kínálatában is, de most sehogy sem találtam rá). Másokon nagyon tetszenek az ilyen feltűnő darabok, de magamon még valahogy mindig soknak érzem őket. 


Hogy tetszett Nektek ez a bejegyzés? Szeretnétek, ha lenne folytatása? Megvan Nektek ezek közül valamelyik darab?


Címkék: , , , , ,

38 megjegyzés:

Időpont: 2013. február 17. 9:27 , Blogger Eni - A sip of my coffee írta...

Tetszett a bejegyzés, örülnék a folytatásnak. Én is ebay függőségben szenvedek, bár mostanában ritkán vásárolok, azért keresgélni mindig szoktam.

Nekem a halálfejes sál megvan ebayről, tavaszra meg őszre kifejezetten jó :)

 
Időpont: 2013. február 17. 10:08 , Blogger Anett03 írta...

Nekem is tetszett, szerintem jó ötlet és örülnék a folytatásnak! Igazán szép kis holmikat szedtél össze...:)

 
Időpont: 2013. február 17. 10:37 , Blogger Zsófi írta...

Jajj de jó dolgokat szedtél össze:D Én valahogy nem mertem még rendelni Ebayról:)

 
Időpont: 2013. február 17. 11:03 , Blogger Barta Veronika írta...

Múltkor kezdtem el összebarkácsolni egy kvánságlistás ebay cuccok postot. :D Úgy látszik kicsit egyre jár a rugó. :) Hihetetlen, hogy milyen túlárazott dolgokat árulnak az üzletekben, az a sál pl. döbbenet.

 
Időpont: 2013. február 17. 11:25 , Blogger Dia írta...

Ebay-ről sok nyakláncot rendeltem már, egy darabot pár száz forintért, nagyon szépek, itthon több ezer forintba kerülne, szóval én nagyon ebay mániás vagyok.:D Jó lett ez a poszt!:)

 
Időpont: 2013. február 17. 11:26 , Anonymous Névtelen írta...

Nagyon tetszik! Lehet még sok ilyen! Én csak pár hónapja kezdtem az "ebay-ezést", de függő lettem, bár én se viszem túlzásba a vásárlást, de 1-2 naponta mindig eszembe jut vmi,hogy megnézhetném milyen abból a kínálat. :)

 
Időpont: 2013. február 17. 12:17 , Blogger Monika írta...

Nagyon jó dolgokat szedtél össze, én is örülnék a folytatásnak :)

 
Időpont: 2013. február 17. 12:43 , Anonymous Névtelen írta...

Szia! A barna táskát megvettem feketében, licittel kb. 2000 ft-ért. Na, ilyen gagyi táskám még életemben nem volt! Kezdve ott, hogy nincs bélése. Ettől már sztem elég gagyi, mivel az összes ragasztás és egyebek látszanak. Ezen kívül a fekete táskába bele bírtak varrni egy barna cippzárt, ami tovább fokozza ezt a hatást. Kb. 2-3 alkalommal hordtam, mert annyira nagyon cikinek érzem hordani. Amúgy ennyi idő alatt is elkezdett bomlani a varrás a cippzárnál, és aztán a hetekig való állásban, úgy értem, amíg csak állt a padlón, a kis gyűrődésekben megkopott az anyag. Szóval kidobtam a kukába.

 
Időpont: 2013. február 17. 12:58 , Blogger Kitti írta...

Én is megvettem feketében a Givenchy-hasonmást, nekem semmi problémám nincs vele. Szépen ki van dolgozva, abszolút nem kelt "gagyi benyomást", szóval szerintem ez seller-függő, eBay-en sem mindegy, hogy kitől vásárolsz. Tetszik a bejegyzés egyébként, én is eBay-függő vagyok, most tervezem megrendelni a pink blézert, ami neked is van, imádom. :)

 
Időpont: 2013. február 17. 13:36 , Blogger Dorka írta...

Givenchy táskához hasonlító ebayen kapható változatot én is megvettem fekete színben, küldtek hozzá egy kis kendőt is bár az épp eltűnt a héten, pedig jól mutatott rajta masniként rákötve.
Várom a következő posztodat ;).

 
Időpont: 2013. február 17. 18:31 , Blogger Sunny írta...

Ezzel a táskával már én is régóta szemezek, igazából az tántorított el főként, hogy az egyik eladónál meg voltak adva a méretei, és az nagyon kicsinek tűnt, és nem tudom, hogy létezik-e több méret...aki megvette, annak mekkora? pl belefér egy A4es füzet?

 
Időpont: 2013. február 17. 20:20 , Blogger Gabica írta...

én is nagyon ebay függő lettem, de csak ékszereket (bizsukat) és sminkes cuccokat vásárolok, ruhákat, táskát vagy cipőt nem igazán merek :S

 
Időpont: 2013. február 17. 20:46 , Blogger hkorinna írta...

Nagyon tetszett ez a bejegyzés, én szeretnék folytatást belőle! :) A 2. köves nyakláncot én is megvettem és kifogástalan a minősége! :)

 
Időpont: 2013. február 17. 22:25 , Anonymous Névtelen írta...

Deformálódás nélkül nem. Amúgy top rated sellertől vettem, ennek ellenére írtam fentebb, hogy szerintem állati vacak holmi. Ezerszer inkább egy stradivarius-os táska. (Azért épp ez a márka, mert 4500 körül már normálisakat lehet kapni, és látod, mit veszel. Még ha nem is high-end utánzat.

 
Időpont: 2013. február 18. 8:14 , Blogger pampuska írta...

Szia Viki!
Mindenképp szeretnék folytatást!Nem nagyon szoktam kommentelni, de ez a kérdés választ követelt!Szerintem sok e-bay függő helyzetét megkönnyítenéd, pláne azokét akik időhiányosak!Szuper poszt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Köszönöm :)

 
Időpont: 2013. február 18. 19:08 , Blogger Nóra írta...

nagyon jó kis bejegyzés lett! :)

 
Időpont: 2013. február 20. 10:59 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszett, igyekszem majd minél többször jelentkezni hasonló bejegyzéssel. :)

Egy ideje már én is szemezgetek ezzel a halálfejes sállal, de még nem szántam á magam a megrendelésére. :D

 
Időpont: 2013. február 20. 10:59 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszett, hamarosan jön a következő rész. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:01 , Blogger Viki írta...

Pedig nagyon egyszerű és könnyű. :) Nekem a legelső rendelésem egy $2-os ecsetkészlet volt. Úgy voltam vele, ha mégsem kapom meg, akkor sem dobtam ki túl nagy összeget az ablakon. De szerencsére rendben ideért, é azóta ár nagyon sok mindent rendelem. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:02 , Blogger Viki írta...

Nagyon durva tényleg, hogy az üzletekben mennyivel drágább egy-egy cucc. És sok esetben még minőségben sem jobbak, mint az ebayes társuk. :/

 
Időpont: 2013. február 20. 11:03 , Blogger Viki írta...

Köszi Dia, örülök, hogy tetszik. Én is főleg ékszereket, körmös dolgokat szoktam rendelgetni. Nagyon sokat lehet így spórolni. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:04 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Igyekszem minél előbb jelentkezni a folytatással. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:04 , Blogger Viki írta...

Köszi Monika. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:06 , Blogger Viki írta...

Uhh, sajnálom, hogy így jártál. :/ Szerintem amúgy ebből is többféle változat van, úgy mint a Zara shopper utánzatából. Ott is van egy kisebb, és egy nagyobb verzió is, sőt még bőrben is meg lehet vásárolni ebayen, persze az már jóval drágább.

 
Időpont: 2013. február 20. 11:10 , Blogger Viki írta...

Igen, egyetértek Veled. Szerintem is eladó függő a dolog. Az persze sokszor csak utólag derül ki, hogy sikerült-e beleválasztanunk, de az értékelések azért elég sok mindent elárulnak. :)

Én most fehérben szeretném majd beszerezni ezt a blézert. Ezen a linken elég jó áron van, és ha jól láttam még rózsaszínben is lehet kapni: http://www.ebay.com/itm/200786754775?var=500072916319&ssPageName=STRK:MESINDXX:IT&_trksid=p3984.m1436.l2649

 
Időpont: 2013. február 20. 11:11 , Blogger Viki írta...

Örülök, hogy Neked is sikerült beszerezned ezt a táskát. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:14 , Blogger Viki írta...

Én is főképp ékszereket szoktam, de azért egy-két ruhát is sikerült már egész jó áron beszereznem ebyaről, és eddig (lekopogom :D) még mindegyikkel meg voltam elégedve. :) Cipőt még én sem mertem online rendelni, mert sokszor még élőben is nehéz eldöntenem, hogy tetszik-e felvéve, vagy, hogy melyik méret kell. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:15 , Blogger Viki írta...

Nah, ennek nagyon örülök, hogy elégedett vagy a nyaklánccal. Lehet, hogy én is benevezek rá. :D

 
Időpont: 2013. február 20. 11:15 , Blogger Viki írta...

Jajj, ez nagyon aranyos volt. :) Mindenképpen lesz folytatás. Már gyűlnek is az újabb hasonmások. :)

 
Időpont: 2013. február 20. 11:16 , Blogger Viki írta...

Köszi Nóra! ;)

 
Időpont: 2013. február 21. 0:08 , Blogger Kitti írta...

Úúú, köszönöm szépen a tippet! :)

 
Időpont: 2013. február 21. 11:55 , Anonymous Névtelen írta...

The ѕin has bееn committeԁ,nothing slight "all lifelike cure"
wіth thosе hot-to-trot tantгic massage mаnpoωеr?
In fасt their wοrk reѕulted in the feeling that perfeсtionism and asсendance tο youг
welfare by еncоuragіng hіm to become the "Topper" sex Married person.

" At Pohakea she climbs the Ridgeline, looks across to her domicile on Hawaii, and voices cycle turn too a great deal, otherwise they will get lung disease and go Brainsick. A Kundalini tantric massage handling focuses Nath fiat has no rules, superstitions or dogmas.

Take a look at my blog tantra

 
Időpont: 2013. február 23. 22:33 , Blogger Noémi Konyári írta...

Szió!!! Sztem is szuper a bejegyzés és tök jó, h lesz folytatása! Nekem a barna Givenchy táska tetszett a legjobban... Igaz az Ebay-ről még nem vettem semmit de csak jókat hallottam, úgyh mindenképpen kipróbálom és várom a folytatást a posztnak! :)

 
Időpont: 2013. március 3. 7:34 , Anonymous Névtelen írta...

Szió ;-)
Véletlen tévedtem hozzád ;-) s egyből egy szuper bejegyzésre leltem!
Várom a folytatást!
Évi :-)

 
Időpont: 2013. március 3. 10:56 , Blogger Viki írta...

Szia Évi!
Ma hoztam egy újabb összeállítást, itt meg tudod nézni :)
http://cheap-and-chic-look.blogspot.hu/2013/03/hasonmasok-2.html?showComment=1362301681534#c6884979946057786258

 
Időpont: 2013. március 3. 10:59 , Blogger Viki írta...

Köszi Noémi! :)
Szerintem mindenképpen megéri szétnézni (és rendelni is) Ebayen, mert nagyon sok itthon kapható terméket megtalálsz feleannyiért, vagy még olcsóbban. Igaz, hogy várni kell rá, de ha nem sürgős, akkor miért fizetnénk valamiért dupla annyit? :D

 
Időpont: 2013. március 3. 11:26 , Anonymous Névtelen írta...

Szia! A virágos ebay-es kabihoz tudnál légyszi egy linket írni? :)

 
Időpont: 2013. március 3. 12:46 , Blogger Viki írta...

Szia!
Úgy látom, hogy jelenleg nem lehet rendelni ezt a kabátot, de érdemes folyamatosan figyelni az eladó termékeit, hátha hamarosan újra elérhető lesz. (Ha a szövegben a vastaggal kiemelt Ebay szóra kattintasz, akkor bejön a terméklap, onnan pedig könnyen el tudsz jutni az eladó összes termékéhez).

Addig is itt egy másik alternatíva. Igaz, hogy ez majdnem duplája, de még mindig jóval olcsóbb, mint a H&M-es változat :)
(http://www.ebay.com/itm/NEW-WOMENS-CHIC-CONTRAST-TRIM-LONG-SLEEVE-FLORAL-PRINTS-ZIPPER-COAT-JACKET-3251-/230826494307?pt=AU_Womens_Clothing_2&var=&hash=item35be54c963)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal