2012. augusztus 17., péntek

Napi köröm - Esküvőre



Említettem már Nektek, hogy szeptemberbe esküvőre vagyunk hivatalosak a barátommal, és mivel a ruha már megvan, elkezdtem agyalni, hogy milyen manikűr passzolna hozzá, ami visszafogott, mégis elegáns. A ruhában a bézs és a fekete fog dominálni, kiegészítőknek pedig arany színű ékszereket és egy arany kézitáskát választottam. Szerettem volna, ha a körmeimen is valami hasonló köszön vissza, így született meg ez a manikűr. Még nem biztos, hogy ez lesz a végleges, de addig is egy "biztos pontnak" már jó. :)

Ahogyan az első képen is láthatjátok, a tegnap bemutatott, eBayről rendelt fehér körömvégeket használtam a körmeim elkészítéséhez. Miután felragasztottam a körömvégeket, hozzáreszeltem őket a saját körmeimhez, hogy ne legyen olyan látványos az átmenet, majd jött egy réteg az Essence BTGN fedőlakkjából. (Most az alaplakkot kihagytam, mert a legutóbb is bebuborékosodott.) Ezután húztam egy vékony csíkot az átlátszó lakkal, amibe a ceruza segítségével belenyomkodtam a kis aranylemezkéket. Végül pedig egy újabb réteg fedőlakkal átmentem a körmeimen, és már kész is voltam. 







Nektek, hogy tetszik? Szerintetek jó választás lenne az esküvőre?

34 megjegyzés:

  1. nekem nagyon tetszik és ha nem tudnám, h ilyen ügyes lány vagy, biztos azt hinném, h körmös csinálta! ;)
    jó választás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? El sem hiszed, milyen jól esik ezt hallani! Köszönöm. :)

      Törlés
  2. Nagyon szép, szerintem teljesen jó lesz az esküvőre...elegáns de nem túl feltűnő.Ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nita, örülök, hogy így gondolod! :)

      Törlés
  3. Tényleg nagyon szép:) ügyes vagy

    VálaszTörlés
  4. nagyon széép :)
    http://vogueandlife.blogspot.hu/2012/08/ootd-csak-lazan.html

    VálaszTörlés
  5. Tetszik, szép lett!
    Olyannyira, hogy gondolkodóba estem, kell-e nekem is ez a fehér körömvég készlet... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, örülök, hogy sikerült gondolkodóba ejtenem. :D

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik Viktória! :)

      Törlés
  7. Ó, annyira aranyos!
    Egyébként is annyira szépen fested ki a körmöd!:)
    http://reka-hegyes-s-polyvore.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett,olyan kis elegáns,óóó és a körömvégek már is a kosaramban landoltak:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik Zitu. :) Remélem Neked is be fognak válni. :D

      Törlés
  9. nagyon jó lett..és tényleg úgy néz ki mintha egy manikűrös csinálta volna :PP

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Igaz, hogy a jobb kezemmel megszenvedtem egy jó 20 percet, mire felkerültek a kis arany lemezkék, de megérte. :D

      Törlés
  10. Nagyon szép, gyönyörű és visszafogott! Szerintem szupi lenne az esküvőre! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Korinna, örülök, hogy így gondolod! :)

      Törlés
  11. nagyon szép lett. szeretem a blogodat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj, nagyon aranyos vagy Kitti, nem is tudod, milyen jól esik ezt hallani. :)

      Törlés
  12. nagyon jó lett :) sztem tökélete választás lenne :)
    fashionparade-fanny.blogspot.com

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szép, és annyira kiemeli a kezed, hogy szerintem más dísz a kezeden már túlzás lenne, legalábbis vesztene a hangsúlyából, amiért kár lenne. Legfeljebb egy nagyon egyszerű gyűrű fér még mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bergamott, nagyon örülök, hogy Neked is tetszik. :) Még nem tudom, hogy melyik/mennyi ékszert fogok viselni, de ehhez valóban egy nagyon szolid gyűrű illik. :)

      Törlés
  14. Nagyon szép! :) Egyszerű, de nagyszerű! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés