2012. július 4., szerda

Havi kedvencek - Június




Ismét eltelt egy hónap, úgyhogy összegyűjtöttem azokat a termékeket, amiket júniusban a leggyakrabban használtam. Sok újdonság nem lesz köztük, mert nem igazán jártam drogéria közelében az elmúlt egy hónapban, inkább a már meglévő készletet igyekeztem hasznosítani. A meleg miatt ez a hónap nálam a minimalizmusról szólt, ha éppen kimozdultam valamerre csak feldobtam az aktuális kedvenc rúzsomat, szempillaspirálomat, pirosítómat, és már indultam is. 




Együtt a júniusi kedvencek.




A MAC Blot púdere már másodjára került be a havi kedvencek közé, szerencsére a júniusi izzasztó 35 fokokban is bírta a strapát. Itt már áradoztam róla bővebben, úgyhogy most nem írnám le ugyan azokat még egyszer. Ha választanom kellene, hogy mi az a 3 sminktermék, amit magammal vinnék egy lakatlan szigetre, ez biztosan benne lenne.




Szintén második fordulós kedvenc a Vichy termálvíz spray-je. Májusban még leginkább csak hidratálásra használtam, most viszont már inkább frissítésre, hűsítésre. Már második hónapja használom intenzíven (sőt, néha a barátom is besegít), és még mindig van benne, szerintem ezt a nyarat kihúzom ezzel az egy flakonnal. Ha érdekel Titeket részletesebben, hogy mégis "mit tud", itt olvashattok róla részletesebben. 



A legújabb felfedezettem a Garnier zsíros bőrre való BB krémje. Amilyen nagy mellényúlás volt nekem az original változat, ez legalább annyira bevált. Tökéletesen illeszkedik a bőrtónusomhoz, 3-4 órán keresztül matt hatást biztosít a 40 fokban is, és nagyon könnyű a textúrája, olyan, mintha nem is viselnék az arcomon semmit sem. Itt egyébként már írtam róla korábban is, és jelentem, a véleményem azóta sem változott, még mindig nagyon jó terméknek tartom.


  

Még a nyári kívánságlistás bejegyzésben említettem, hogy egy csillámmentes, barackos színű pirosítót szeretnék venni, amire legtöbben a Sleek pirosítóit ajánlottátok. Némi várakozás után a hónap elején meg is érkezett a Makeuplaza-tól, Life's a peach árnyalatban, és azóta szinte csak ezt használom. Nagyon kellemes a színe, nem túlságosan pigmentált, viszont nagyon jól építhető, így biztosan elkerülhető a bohóc effektus. Ha van rá igény, akkor készítek róla egy részletesebb bejegyzést is.




Ezt a Bourjois szempillaspirált még a Glamour napokon vettem a Douglasban. Ha jól emlékszem bevezető áron volt 2.300 Ft, az eredeti ára pedig nagyjából 3.500 Ft körül van. Igazából nem vágtam hátast tőle, a hivatalos leírás 10x-es pillákat ígér, aminek persze a valósághoz semmi köze. Egy átlagos napra, egy natúr, természetes sminkhez szerintem jól hasznosítható, de azért csodákat ne várjunk tőle. 




Júniusban a legtöbbször az Etude House - Wanna be red árnyalatú rúzsáért nyúltam. Annak ellenére, hogy eleinte mennyire nem voltam odáig érte, mostanra a kedvencem lett. Annyira nyárias, üdítő és feltűnő szín, hogy nem is nagyon kellett mellé sminkelnem, egy szemceruza- szempillaspirál kombóval abszolút megállta a helyét bármilyen alkalomra.




Az utolsó havi kedvencet a körömlakkok közül választottam. Bevallom őszintén, én eddig a piros körmöket vénesnek találtam, és semmi pénzért nem kentem volna magamra, amióta viszont rátaláltam az Aden Red Carpet-jére szinte mindig ez van a körmeimen (pl. itt is). Biztos az árnyalat és a bőrszín is befolyásolja azt, hogy egy- egy vörös manikűr, hogy néz ki, minden esetre én úgy érzem, megtaláltam a számomra tökéletes piros lakkot. Ami miatt pedig még inkább oda vagyok érte, hogy már 1 rétegben is nagyon szépen fed, egyáltalán nem csíkozódik, és az ára is nagyon baráti, 140 Ft-ba kerül. 

Nektek mik voltak az elmúlt hónap kedvencei? Fedeztetek fel valami újdonságot, vagy Ti is inkább a már meglévő készletből "éltetek"?

______________________________________________________________________________

Ne feledjétek, még vasárnapig jelentkezhettek a nyereményjátékra (itt)! :)

Címkék:

4 megjegyzés:

Időpont: 2012. július 4. 8:13 , Blogger bettynova írta...

Én csak egy-két új cuccot vettem, felfedezem, hogy milyen szép cuccaim vannak.

Az a Sleek pirosító eszméletlen szép.

 
Időpont: 2012. július 4. 20:31 , Blogger djkaty írta...

Szia! Díjat kaptál tőlem! :-)
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/07/liebster-award-dij-verustol.html

 
Időpont: 2012. július 5. 9:47 , Blogger Viki írta...

Majd hozok róla swatch-okat is, mert tényleg nagyon szép! :)

 
Időpont: 2012. július 5. 9:47 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, nagyon kedves tőled! :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal