2012. április 15., vasárnap

Glamour napi haul

Annak ellenére, hogy nem akartam sok mindent venni tavaszra/nyárra, nagyon vártam már a Glamour napokat. Valahogy kettős érzéseim vannak ezzel az egész "eseménnyel" kapcsolatban. Egyrészt tök jó dolognak tartom, hogy még így, a szezon elején  be tudok vásárolni a kiszemelt dolgokból, viszont a plázákat megtöltő tömegtől a hideg ráz. Éppen ezért, hogy elkerüljük a nagy tumultust és a kifosztott üzleteket, már péntek reggel neki vágtunk húgommal a Glamour napoknak. Nagyjából sikerült mindent megvennem, amit szerettem volna, aminek pedig különösen örülök, hogy kizárólag olyan dolgok kerültek a kosaramba, amik szerepeltek a listámon.




Első állomásunk a H&M volt, ide elsősorban ezért az azték (?) mintás szoknyáért mentem, természetesen egy darab sem volt belőle. A honlapon kinéztem még néhány basic pólót, trikót is, de mindegyik olyan nagy volt rám, hogy végül ezekből sem vettem egyet sem.

Ezután a C&A következett, ahonnan végül két színes leggings-szel távoztam. Az igazat megvallva, nem tartozik a kedvenc üzleteim közé a C&A, leginkább azért nem, mert szerintem eléggé túlárazzák a termékeiket. Persze itt is ki lehet fogni jót jó áron, nekem is van innen néhány felsőm, de az esetek többségében szerintem nincs arányban a minőség és az ár. Bár ez sajnos több üzletre is igaz. 





A kis zsebek miatt olyan, mintha rendes nadrág lenne. Legalább 10-szer felpróbáltam mind a kettőt, mire sikerült kiválasztani a megfelelő méretet, fura, de a sárgából S-es, a mentából pedig M-es kellett. Ami elsőre feltűnt, hogy nagyon jó az anyaguk, egyáltalán nem az a vékony fajta, biztos nem fognak egyhamar szétfoszlani, a másik dolog pedig, hogy hihetetlenül kényelmesek.

A C&A után, csak úgy kíváncsiságképpen benéztünk a Tally-ba is. Itt se sűrűn szoktam vásárolni, de úgy voltam vele, ha már ide is van kuponunk, egy próbát megér. 2-t fizet 3-mat vihet akció keretében vettem 3 basic pólót, így ezekre sajna nem lehetett igénybe venni a 20%-os kedvezményt, de még így is megérték az árukat. Egy neonos narancsosat, egy fehéret és egy pasztellsárgát választottam.




Benéztünk a Deichmannba is, mert szerettem volna venni egy balerinacipőt. Sok akciós darab volt a régebbi kollekciókból, de ezek közül egyik sem tetszett igazán, az újak pedig 5-6 ezer forint környékén mozogtak, annyit meg sajnáltam volna kiadni egy egynyári cipőre. Végül egy nagyon egyszerű, fehér vászonbalerina mellett döntöttem. Egy kicsit kislányos a minta miatt, emlékszem, hogy régen volt ilyen mintájú blúzom is. Az eladó lány ajánlott egy tisztító folyadékot is hozzá, elvileg csak rá kell nyomkodni a cipőre, és szépen kifehéríti, hát nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mégis mit tud.




Utolsó állomásunk a Müller volt. Mivel nemrég fogyott el a Clinique 3 lépéses szettem mindenképpen igénybe akartam venni rá a 20%-os kedvezményt. Annak ellenére, hogy a nagyobb kiszerelés általában jobban meg szokta érni, most úgy alakult, hogy 2 kis utazószettet érdemesebb volt megvenni, mint a közepes méretű termékeket tartalmazó csomagot. A két utazó együtt teljes áron 4800 Ft, amiért 60 ml-t kapunk az arctisztítóból, a tonikból és a hidratálókrémből is. A közepes csomagot 6200 Ft-ért lehet megvenni, amiért 50 ml arctisztítót, 100 ml tonikot, és 50 ml krémet adnak. Igaz, hogy így a tonik kevesebb, de az arclemosóból és a krémből is 10 ml-rel többet kapunk jóval kevesebbért, és egyébként is nekem mindig a tonik bírja a legtovább.




Nos, hát ennyi mindent sikerült beszereznem a Glamour napokon. Nem feltétlenül a kuponoknak köszönhetően, de összesen 6055 Ft-ot spóroltam, ami szerintem ekkora mennyiségnél elég jó. Nagyon örülök neki, hogy tudtam magam tartani a listámhoz, és annak is, hogy szinte mindent sikerült megvennem, amit szerettem volna.

Ti vettetek valamit mostanában? Sikerült kihasználnotok a Glamour kuponokat?

Címkék: , , , , , ,

10 megjegyzés:

Időpont: 2012. április 15. 9:59 , Blogger Andi írta...

uhh ezek a nacik nagyon jól néznek ki *.*

 
Időpont: 2012. április 16. 14:41 , Blogger Super Sweet írta...

Látom mostmár, hogy te is bevásároltál:) egyszer mehetnénk közösen is:)

 
Időpont: 2012. április 16. 22:59 , Blogger dyna írta...

Nagyon cuki ez a kis fehér balerina, kedvesen állhat egy szoknyához.
Én 2 éve vettem először fehér hasonló vászon cipőcskét (sosem tudom, h Tom Taylor vagy Tommy Hilfiger, ez azért is ciki, mert az egyik kedvenc parfümöm is ebből a 2 márka valamelyikéből van, de asszem inkább mindkettő az utóbbi:)), de egyrészt az nem túl kényelmes, így a fehérségén túl van még egy indok, h eddig miért volt csak 1x a lábamon... :) De idén nyáron majd már igyekszem összebarátkozni vele! :)
A Müllerben vásároltam be igazán, az Orsayben már akciós felsőt vettem, tehát arra nem volt érvényes a kupon, a H&M-ben pedig egy világos (bézsesbarnás) vékony kardigánt szereztem be, de ugye ez is kupontalan bolt volt. Inkább a nyári leárazásra gyúrok, meg persze addig is a turizás. És egyébként is ruhastop van, szóval miket beszélek?!? :))

 
Időpont: 2012. április 17. 19:55 , Blogger Andi írta...

Nagyon szuperek! Én is írtam egy bejegyzést arról, hogy miket szereztem be: http://lovethewaywedress.blogspot.com/ :))

 
Időpont: 2012. április 18. 14:24 , Blogger Viki írta...

Ugye? :D Csak most már jöhetne egy kicsit jobb idő, hogy hordani is tudnám őket. :)

 
Időpont: 2012. április 18. 14:26 , Blogger Viki írta...

Igen, de Te is nagyon szuper dolgokat vettél! Legközelebb összehozunk egy közös vásárlást! :)

 
Időpont: 2012. április 18. 14:27 , Blogger Viki írta...

Nagyon szép dolgokat vettél Te is. A kedvenceim a kék rövidnaci és a virágos szoknya... na meg a lakkok :D

 
Időpont: 2012. április 18. 14:31 , Blogger Viki írta...

Hát majd igyekszem én is óvatosan bánni vele, és nem egyből összekoszolni. Sose volt még korábban fehér cipőm, pont emiatt. :D Én már nem nagyon szeretnék venni semmit sem, egy két dolog került fel utólag a listámra, max. azokat fogom még beszerezni. Na meg persze a pénteki turizások továbbra is megmaradnak, mert olyankor szuper dolgokat lehet kifogni fillérekért. :)

 
Időpont: 2012. április 26. 19:27 , Blogger Mandragóra írta...

Nagyon szép ruhákat vettél =) A cipő pedig nagyon csini =) Én pasztell pólókat vettem, meg kirámoltam a fél DM-et =D

 
Időpont: 2012. április 26. 21:31 , Blogger Viki írta...

Köszönöm, a DM-et én is minden nap ki tudnám fosztani. :D

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal