2012. március 2., péntek

Chanel Glossimer szájfény - Scintillance Twinkle

A hétfői Hello Monday-es rendelésem egyik darabja volt ez a Chanel szájfény. Korábban még nem próbáltam ezt a márkát, ezért nagyon nagy volt a kíváncsiság és az elvárás is vele szemben. Elég sokat vacilláltam rajta, hogy megrendeljem-e, mert alapjában véve nem vagyok nagy szájfény fan, inkább a rúzsokat részesítem előnyben. De úgy gondoltam, hogy ennyiért nem valószínű, hogy az életben hozzájuthatok többször egy Chanel szájfényhez, ezért végül megrendeltem. 






A klasszikus fekete dobozban érkezett, alján a fantázianévvel, és egyéb hasznos információkkal.






Sajnos a webshopban nem tüntették fel, hogy melyik árnyalatról van szó (vagy csak én voltam ilyen béna, hogy nem találtam meg), talán azért, mert többféle volt belőle, és random módon küldték őket. Jobb indokot nem tudok erre, hiszen a többi terméknél szerepelt szám (sőt, a Chanel rúzsnál fantázianév) is. Arra azért jobban oda kellene figyelni szerintem, már ha felső kategóriás sminktermékeket árusít valaki, hogy a vevőt megfelelően informálja arról, mit is kap majd a pénzéért. Persze erre válaszként jöhet az, hogy nem erőszak a disznótor, és a vásárlás sem, na de akkor is. Sorszám és név hiányában kizárólag a webáruház képére tudtam hagyatkozni, amin egy világos rózsaszínű csillámos szájfénynek tűnt, hát a valóságban kiderült, hogy közel sem az. Eléggé meghatározhatatlan színről van szó, az alap egy erőteljes hússzín, ami tele van arany mikrocsillámokkal, de olyan szinten, hogy a tubusra ránézve narancssárgás-barnás árnyalata van az egésznek.




Az applikátora normál méretű, és kellő festéket vesz fel ahhoz, hogy egy húzásra kifessem vele a számat. Maga a szájfény elég ragadós textúrájú, evás- ivás nélkül nagyjából 3 órán keresztül tartja magát, ami szerintem elég szép teljesítmény. A fenti képen még inkább a sötét rózsaszín az, ami dominál, a továbbiakban ez már nem igazán mondható el.




Itt a kezemen már inkább narancsosnak tűnik.




A számra felkenve pedig már egyenesen arany színe lesz az eredetileg világos rózsaszín szájfénynek. Több képet is készítettem, de sajnos egyik sem adja vissza a valóságot teljes mértékben. Ettől sokkal durvábban arany színű, ami nem tudom, hogy milyen bőrszínhez áll jól, de az enyémhez tuti nem. Szerintem nagyon öreges szín, legalábbis engem nagyon öregít, és mindig húgom alsós osztályfőnökét juttatja eszembe. Ő hordott hasonló színeket, jelzem már akkoriban is bőven 50 felett volt. 

Összességében megbántam, hogy megvásároltam ezt a szájfényt, mert számomra hordhatatlan a színe miatt. Ha utána tudtam volna keresni, és láttam volna róla képet, hogy a valóságban, hogy néz ki, biztos, hogy nem vettem volna meg, még ezen a 2.500 Ft-os áron sem. Ezzel természetesen nem a Chanelt akarom bántani, hiszen egy nagyon különleges és tartós termékről van szó, csak egyszerűen ez a szín nekem nem jön be.

Nektek volt hasonló negatív élményetek internetes vásárlással kapcsolatban?

Címkék: , , , , ,

4 megjegyzés:

Időpont: 2012. március 2. 10:04 , Blogger Andrea írta...

Nem internetes vásárlás, de nekem nagyon régen volt egy világos rózsaszín Chanel szájfényem, az volt a tökéletes szín. Persze nem lehet már kapni, anno Anya vette nekem, kb. azt sem tudom, hogy ez most akkor jobb kéne legyen egy Miss Sportynál... Whatevs. Nem tudnám elmondani, milyen színe volt, szerintem neten sem találok már róla képet:( Viszont ez nem hasonló mint a YSL rúzs, amiről én írtam nem rég? Mert akkor király színe van szerintem:D Bár sötétebbnek tűnik... Most kíváncsiságból lehet megint nekiállok rákeresni a régi színre, bár nem sok támpontom van:( Amúgy szerintem passzold el valami nyereményjáték keretein belül, bitches love ingyen cucc, főleg ha Chanel:D

 
Időpont: 2012. március 2. 14:35 , Blogger Viki írta...

Most, hogy így mondod, nagyon hasonlónak tűnik a képek alapján. Viszont az YSL felkenve nekem jobban tetszik, mert annál szerintem inkább a pink érvényesül, a Chanelnél pedig inkább az arany. Majd meglátjuk, mi lesz a sorsa, lehet, hogy egy pink rúzsra felvíve már másképp mutatna. Nyereményjátékra nem szívesen ítélném, mert párszor már találkoztam olyannal, hogy a "játékosok" fel voltak háborodva, hogy mi az, hogy használt termék a nyeremény, ettől inkább megkímélem magam.

 
Időpont: 2012. március 2. 16:25 , Blogger Andrea írta...

Igen amúgy ezen én is gondolkodtam, de főleg akkor amikor ilyen blogsale-en látok nem egyszer használt sminkcuccokat, amiket ha párszázért is de pénzért akarnak adni és teszem hozzá, meg is veszik őket.

 
Időpont: 2012. július 24. 11:22 , Anonymous Névtelen írta...

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=320222578062473&set=a.320191868065544.75261.318013518283379&type=3&permPage=1

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal